Camerata ART’issima: komolyzenei élmény az óvodásoknak
KÜlönleges zenei élményben volt részük óvodásainknak, hiszen a Camerata ART’issima kamaraegyüttes látogatott el hozzánk, hogy ízelítőt adjon a komolyzene világából. Az együttes tagjai: Révész József, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának tanársegéde, gordonkaművész, Kuzsner Péter orgonaművész, valamint Révészné Pálfi Krisztina művésztanár és kamaraművész.
A gyermekek számára izgalmas utazás kezdődött a hangszerek birodalmában: megismerkedhettek a csellóval, más néven gordonkával, a hegedűvel és a zongorával. A Camerata ART’issima az interaktív koncertpedagógia eszközeivel igyekezett közelebb hozni a komolyzenét a legkisebbekhez, játékosan és élményszerűen.
A koncert során azt is megtudtuk, hogy milyen öltözék illik egy hangversenyre, és hogyan kell viselkedni egy koncertteremben. A képzelet szárnyán elrepültünk egy farsangi bálba, ahol különféle jelmezekben báli zenére táncolhattunk. A koncert egyik fénypontja Offenbach híres Kán-kánja volt, amelynek ritmusára önfeledten ropták a gyerekek, majd különböző mozdulatokkal ritmizáltuk el Mozart Török indulóját. Emellett közös éneklésre is lehetőség nyílt, így a kicsik aktívan bekapcsolódhattak a zenei világba.
A Camerata ART’issima célja, hogy a komolyzenét már egészen kicsi korban megismertesse és megszerettesse a gyermekekkel. A mai interaktív koncert bizonyította, hogy a zene örömöt és élményt ad minden korosztálynak. Köszönjük ezt a felejthetetlen napot a művészeknek, és reméljük, hogy hamarosan újra vendégül láthatjuk őket!





