Faliújság

Víz, víz, tiszta víz – projekt a zöld óvodában

Víz, víz, tiszta víz – projekt a zöld óvodában

Óvodánban mindíg nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos nevelésre. A zöld ünnepek és kiemelt környezetvédelmi jeles napok kiemelten fontosak számunkra. Óvodánk nemrég elnyerte a „Zöld Óvoda” címet is, melyre nagyon büszkék vagyunk.

Ennek jegyében egy teljes héten keresztül a víz fontosságával, körforgásával és megóvásával foglalkoztunk a gyermekekkel.

A témát komplex módon, többféle tevékenységen keresztül dolgoztuk fel, szem előtt tartva az élményszerű, tapasztalati tanulást. A hét egyik kiemelkedő eleme volt a víz körforgását bemutató padlókép elkészítése, amely lehetőséget adott arra, hogy a gyermekek izgalmas, játékos formában is megismerjék a folyamatot. Zelk Zoltán: Párácsk című meséjének meghallgatása után mi magunk is a mese birodalmába maradtunk és „vízcseppé” válva végigjártuk a körforgás állomásait, így játékosan sajátították el az alapvető ismereteket.

IKT eszköz segítségével rövid, életkoruknak megfelelő filmet néztünk a víz körforgásáról, amely vizuálisan is megerősítette a megszerzett tapasztalatokat.

A hét során bábelőadáson is részt vettünk, amely az újrahasznosítás fontosságát mutatta be a gyermekek számára érthető, mesés formában. Ez a program segítette a környezettudatos szemlélet formálását, és ráirányította a figyelmet arra, hogyan vigyázhatunk közösen természeti értékeinkre.

A gyakorlati tapasztalatszerzés sem maradt el: a gyermekekkel közösen növényeket ültettünk az óvoda kiskertjébe. A tevékenység során beszélgettünk a víz szerepéről a növények életében.

Kísérletezés útján pedig kipróbálhatták a gyerekek, hogy miért is veszélyes a vízszennyezés. Olajat öntöttünk a vízbe, amibe belemártottuk a madártollakat. A tollak összeragdtak az olajtól, nem tudtuk lemosni sem róla, így láthatták, hogy a madarak röpképtelenné válnak az olaj miatt.

A projekt során a gyermekek ismeretei bővültek, fejlődött környezettudatos gondolkodásuk, együttműködési készségük, valamint aktív, cselekvő részeseivé váltak a tanulási folyamatnak.

Összességében elmondható, hogy a témahét hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekek már óvodás korban megtapasztalják: a víz érték, amelyre vigyáznunk kell.

img_20260317_092639 1648725176_26658691903723551_3795446990941031488_n652764611_2796468840698675_5050319423018092402_n

Vissza