Bemutatkozás

Játszótér az oviban
Óvodánk, Márkó község egyetlen óvodája, mely 110 férőhelyével biztosítja a 2,5-7 éves korú gyermekek nevelését. Falunk a megyeszékhely közelsége lévén vonzó a kisgyermekes családok számára. Márkó német nemzetiségi múlttal rendelkező település, ahol a korábbi nemzetiségi óvodai nevelést célzó törekvések 2010-ben kezdtek megvalósulni. Ennek eredményeképpen mára a 5 csoporttal működő intézmény valamennyi csoportjában kétnyelvű nemzetiségi nevelés folyik.

Az óvodai élet tevékenységformáiban, az életkori és egyéni sajátosságokat figyelembe véve játékos formában valósul meg a kétnyelvű nevelés. Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a település hagyományainak, tradícióinak, kultúrájának, népviseletének tovább örökítésére. A nemzetiségi identitástudat alakítását a gyermekek öltözőjében látható állandó kiállítás, az ünnepnapok, rendezvények alkalmával megjelenő népviselet és a felelevenedő hagyományok segítik.
Márkó Község Önkormányzatának és a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, valamint az óvoda szoros együttműködésének köszönhetően jelentős fejlesztések valósulhattak meg intézményünkben az utóbbi években.

A sikeres pályázatok eredményeképpen, tornaszobát, fejlesztőszobát alakítottunk ki, megújult a felnőtt, illetve a gyermek öltözőnk. Bővítettük a játszóudvar területét, ahová új játékokat szereztünk be.

Mind infrastruktúrájában, mind eszközellátottságában sokat fejlődött az óvoda a pályázati forrásokból.